Rituális lemez projekt

Rituális lemez projekt
E

Stílus

Annak kapcsán, hogy most lemezt írok, az jár az eszemben, hogy valamikor réges-régen, kisiskolás koromban halálra gyötörtem az osztálytársaimat. Színdarabot írtam, és nekik szerepelniük kellett benne… 7 évesek voltunk, és kifejezetten rájuk erőszakoltam az ötleteimet, eszembe se jutott, milyen szörnyetegnek láthatnak engem… és ez így ment éveken át.

Aztán eltelt egy kis idő, és minden az ellentétébe fordult. Magamba gubóztam, elrejtőztem, szégyellni kezdtem magam. Valamivel később elkezdtem zenélni… sőt, énekelni. Biztos, ami biztos: egyedül. Igaz, hónapokig reszketett a hangom az idegességtől, mégis csinálni akartam.

Aztán az idegesség elmúlt. Egyre többet szerepeltem, egyedül és mások társaságában. Előfordult, hogy rokonlelkekre találtam. Most pedig egy lemezt készítek elő, amelyen saját dalaim fognak szerepelni. Bizony, elsősorban nem népdalfeldolgozások foglalkoztatnak, hanem szerzemények… Kottaíró programot telepítettem, írom a hangjegyeket, és próbálgatom a hangsorokat a zenésztársakkal.

Az történt, hogy visszatértem gyerekkori önmagamhoz! Most nem az foglalkoztat, hogy rejtőzzek el az emberek elől, hanem az, hogy saját belső világomból mutassak meg valamit, ehhez segítségül hívva néhány tehetséges ismerőst.

Ötletgazda vagyok, és ehhez szervezem magam köré a zenészeket, hívom őket, hogy agyaljunk együtt. Ez azért nagy különbség. Ez már nem One-Man-Show. Nagy izgalomban élek… Születnek a dalok, áttételeződnek az ötleteim, beindultak a beszélgetések.
Ennek történetét – már amennyire megosztható, és nem árt az írás folyamatának – dokumentálni is fogom. A felvétel, terveink szerint ősszel történik. Addig, a hat-hét szerzeménnyel, gondolatban messzire utazom.

Kapcsolódó témák: keleti zene

Szerző:

Burns Kati vagyok, magyar és keleti zenével foglalkozom, de főleg énekelek. Ebbe a blogba gyűjtöm össze a koncertezéssel, zenéléssel, zenehallgatással, utazással kapcsolatos élményeimet.
2020-05-30

Tarts velem

Kérd a koncertértesítőmet és mindig elküldöm a következő fellépésem helyét és idejét.

Mi a véleményed?

Osszd meg velem!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..